Ott és akkor előadássorozat - 1. rész

A keleti hagyományokban bármilyen spirituális vagy szellemi útról beszélünk, az mindig kívülről befelé vezet: a jelenségektől a tudatunk lényegéig. Nem véletlen, hogy a Buddha által tanított ösvényt belső útnak nevezik. Ha tisztán szeretnénk látni egy út jellemzőit, akkor három dolgot kell megvizsgálnunk: honnan indulunk, milyen állomásokon keresztül vezet az utunk, és végül, hogy hova érkezünk. Ezeket a pontokat a buddhista tanításban az alap-ösvény-gyümölcs, valamint a karma-dharma-nirvána hármasságában találjuk meg.
Mivel a tanítások szerint minden szenvedésünk hátterében a tévedés áll, ezért nagyon fontos, hogy egyesével vizsgáljuk meg a fenti három ponttal kapcsolatos tévedéseinket. Az előadássorozat ezért három részből fog állni, az első részben az alapról lesz szó, tehát azt fogjuk megvizsgálni, hogy mi a kiindulási pont, kik vagyunk, hol vagyunk, mi jellemzi a létezésünket, megvizsgáljuk a tévedéseket a karma, reinkarnáció, lélekvándorlás, más világok, szellemi segítők témakörében.
Az előadás utolsó felében a résztvevők feltehetik a kérdéseiket.
Videók
![]() |
|
Hallgatók véleménye
Belláné dr. Borsodi Ibolya
tegnap
Nagyon jó volt az előadás, a ma emberének emészthető, érthető volt. Az élet nehezségeihez is kulcsot ad annak, aki valóban érdekel, hogy miről is szólna az életünk. Köszönjük szépen.
|
Deák Tamás Dénes
8 napja
Nagyon tetszett. Hálásan köszönöm, hogy elérhető online formában is. Várom a következőt.
Izgalmas példa volt látni az előadásban elhangzott "gondolat" és a záró kérdésekkor felmerülő hatalommal teli gondolat közötti könönbséget abból a szempontból, hogy egy feladott üzenet, hogyan ér el a befogadóhoz.
|
Balogné Hasúr Erzsébet
19 napja
köszönöm. Mindig rengeteget tanulok az előadásokból.
|
Renner Erika
21 napja
Vicces volt és mellette tartalmas!!
|
Szerdahelyi Zsófia
28 napja
Nagyon tetszett az előadás! Érdekes volt hallani, mennyire nincs hatása a gondolatoknak és mennyire az érzelmek irányítanak bennünket. Örültem, hogy az előadás ennyire az itt és a mostra fókuszált, közelebb vitt a megértéséhez. A reinkarnációval kapcsolatos ki- és visszaáramlást még emésztenem kell. Nagyon ajánlom mindenkinek az előadás meghallgatását!
|
Barcsi Tamás
1 hónapja
Szeretem Zoli előadásait, nagyon sokat tudok tanulni, fejlődni belőlük. Nem volt ez másként ennek az előadássorozatnak az első részénél sem. Várom a következőt, és hálás vagyok, hogy ott lehettem akkor, és a 2. rész után szintén elmondhatom, hogy ott voltam akkor. :)
|
Bodis Kitti
1 hónapja
Én nem olyan regóta engedélyeztem magamnak mélyebb értelemben a kételkedést, elképesztő! Zoli előadásával és köré szőtt gondolataival meg aztán főleg. 🙏
|
Vargáné Nádasy Ágnes
1 hónapja
Kedves Zoli!Nagyon tetszett az előadás, sok érdekes, új dolgot hallottam, én még csak most ismerkedem a buddhizmussal, jógázom évek óta, ott másokat is tanultam,de nagyon érthető volt minden,nagyon jók voltak a példák,magyarázatok.Várom a 2.részt októberben!Köszönöm!Vargáné Ági
|
Oktató
buddhista tanító, jógaoktató
Cser Zoltán, buddhista tanító. A természettel gyermekkora óta szoros kapcsolatot ápol, évekig barlangászással, majd sziklamászással foglalkozott. A buddhizmussal 17 évesen találkozott, majd felvételt nyert a Tien Tai Ötelem Rendbe (1992), amely egy kis kínai kolostori irányzat. Sokat gyakorolt egyedül, és világi szerzetesként egy időt elvonulással töltött. Jelenleg A Tan Kapuja Buddhista Egyház igazgatója, valamint A Tan Kapuja Buddhista Főiskola rektorhelyettese és tanára. A tibeti buddhizmus egyik ágát gyakorolja a Nemzetközi Dzogcsen Közösségben, (melynek mestere Csögyál Namkhai Norbu Rinpocse volt), ahol Jantra Jóga, Vadzsratánc és Szanti Maha Szangha oktató. Doktorandusz abszolvált hallgató az ELTE Belső-Ázsia, mongolisztika szakán, valamint a thaiföldi MCU egyetemen. 2018-ban párjával létrehoztak egy Youtube-csatornát, melynek célja, hogy a hétköznapi gyakorlóknak, hétköznapi nyelven ismertesse a buddhizmus szerteágazó világát. |
Ott és akkor előadássorozat - 1. rész | 5 000 Ft |
Ott és akkor előadássorozat - 2. rész | 5 000 Ft |